Szőrös gyerek III. – Tenyésztés kontra szaporítás

Ebben a fejezetben most részletesen megismerhetjük a tenyésztés és szaporítás közötti legfontosabb különbségeket, megvilágítjuk a tényeket és tévhiteket.

Ha elhatároztuk, hogy egy kutyával szeretnénk megosztani otthonunkat és mindenképpen kölyök kutyát szeretnénk, kiválasztás előtt érdemes néhány dologról informálódni. Ezek a szülők, tartási körülmények és hasznos lehet annak is utána járni, hogy a szülők milyen gyakran vannak fedeztetve, illetve a szuka hány éves korában ellett először. Ha a tenyésztő erre mindenféle kifogásokat talál ki, akkor az egy intő jel lehet. Egy kölyökkutyát egy felelős tenyésztő 8 hetes kora előtt semmiféleképpen nem ad el, hiszen ez az időszak meghatározó fontosságú a szocializáció szempontjából, ekkor tanul legtöbbet az anyjától és alomtársaitól játék és kommunikáció terén. Jó ha tudjuk, hogy a chipet a kölyök négy hónapos koráig kell biztosítani, adásvétel esetén pedig a tulajdon átruházása előtt (!) kell a kutyát megjelölni. Tehát ez utóbbi esetben az eladó feladata. A tenyésztő emellett természetesen a kutya életkorának megfelelő oltásokról és féreghajtásról is gondoskodik, valamint biztosítja a törzskönyvet. Ebből nyomon követhető a szülők eredete, genetikai háttere négy generációra visszamenőleg. Fontos tudni, hogy nem a törzskönyv a drága, hanem ami mögötte van. Ahhoz, hogy egy kölyöknek származási lapja legyen, az ősöknek is számos dolgot kellett teljesíteni. A tenyésztés egyik alapvető feltétele a tenyészszemle és képességvizsga, majd ehhez kell a kennelnév, a kutyák tenyésztésbe vétele, fedeztetési jegy, alomellenőrzés stb. A szülők orvosi költségei (szűrések), minőségi táppal etetése, vitaminok, külső, belső elleni védelem biztosítása nem kevés pénzbe kerül. Az a kutya, amelyik számos kiállítást megnyert, bizonyíthatóan magasabb minőséget képvisel fajtáján belül. A jó tenyésztő szerződéssel adja a kiskutyát, melyben garanciát vállal az egészségi állapotára is.

Ezek a tenyésztő ismérvei, minden más esetben a szaporítókat támogatjuk. Ők azok (szaporítók), akik szűrések hiányában, a felmenők ismerete nélkül, illetve gyenge vagy beteg egyedeket pároztatnak, az utódok további életének figyelemmel kísérésének elmulasztásával.

A fenti költségeket összeadva egymillió forint felett járunk és így már könnyebben megérthetjük, hogy egy tenyésztőtől vásárolt kutya miért kerül több százezer forintba. Mint minden esetben a minőséget itt is meg kell fizetni. Jogos lehet a kérdés, hogy „de hát nekem erre nincs pénzem, akkor nem lehet kutyám?”. De igen, havi minimum 10.000 forint félretételével 1-1,5 év alatt össze tudjuk spórolni a kutya árát, de ha ez is gondot jelent, akkor a menhelyek és fajtamentők tárt karokkal várnak. Itt mindjárt feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ha a havi 10.000 forintot gondot jelent megtakarítani, akkor hogyan fogunk egy kutyát fenntartani? Érdemes lehet ezen elgondolkodni.

A lelkiismeretes tenyésztő 3. tüzelés előtt (kb. 2 éves kor) nem fedezteti a szukát és 1 szukától évente csak egy almot hoz le. Nem fedeztet minden tüzeléskor. Sokszor csak akkor fedeztet, ha már van előjegyzés egy alomnyi kiskutyára. Tehát ha valaki jó helyről szeretne kiskutyát venni, akkor fel kell iratkoznia egy várólistára. Kölyökválasztás pedig az előjegyzések sorrendjében van. A fentebb említett garanciavállalás az egészségügyi problémákra (pl. csípődiszplázia) annyit jelent, hogy a szerződésben rögzítettek szerint a tenyésztő pénzt fizet vissza, vagy ha a gazda nem szeretné megtartani a kutyát, akkor azt is visszaveszi. A legjobbat akarja a kiskutyának, ezért nem biztos, hogy minden érdeklődőnek ad el kölyköt. Szukáit legkésőbb 7 éves korban nyugdíjazza, már nem fedezteti többet őket. Öreg, már nem tenyészthető kutyáiról is gondoskodik.

A szaporításnak egy célja van, a legkevesebb költséggel, a legtöbb hasznot megszerezni. A szuka és a kan, illetve a kölykök jóléte nem számít, csak az, hogy minél kevesebb pénzbe és időbe kerüljön a tartásuk. Ezért a szaporító minden tüzelésnél fedeztet és a kölyköket minél korábban akarja eladni. A nem szaporítható kutyákat leselejtezi, kidobja, menhelyre viszi. Garanciát nem vállal a kölyökre. Csak addig érdekli a kiskutya, amíg kifizetik.